mini címkével jelölt bejegyzések

A dekortollakról röviden

Gondolom, senkit nem fogok meglepni azzal a kijelentésemmel, hogy a sütik dekorálásánál is érdemes befektetni a kicsit drágább eszközökbe. Ahogy a ruhatárunk is tartósabb, ha minőségi anyagokból készült darabokat veszünk, úgy a sütemények is finomabbak és szebbek, ha minőségi alapanyagokkal dolgozunk. Ezt két példán keresztül mutatom be.

Néhány évvel ezelőtt a férjem talált egy játékfelhívást, melynek lényege az volt, hogy ehető Mini másolatot kellett készíteni. Talán ez volt az első komoly próbálkozásom a tortadíszítés terén. Akkor még nem ismertem azt a sok-sok lehetőséget, amivel a cukrászok remek tortákat készítenek, és csak a bolti dekortollakat és színezőket használtam az autó elkészítéséhez. Martin adta az instrukciókat, hogy minek és hol kell lennie az autón, és min dolgozzak még egy kicsit, én meg próbáltam a legjobbat kihozni magamból és az autóból. Tudtam, hogy 3D változatra még nem állok készen, ezért síkban “rajzoltam meg” a kicsi kocsit. Az említett bolti dekortollal az volt a problémám, hogy nem jött belőle egyenletesen a cukormáz, hol elszakadt, mert levegőbuborék volt benne, hol túl hosszúra nyúlt, amikor a végét próbáltam eldolgozni. Első próbálkozásnak azonban nem volt rossz, főleg ha azt nézzük, hogy nyertünk vele egy kocsitiszító szettet, mint 3. helyezett. :)

Íme az eredeti zöld Mini piskótatésztán elkészítve:

SAM_2181

A másik példám a kislányom első névnapjára készült torta 2013 áprilisában. Szereztem egy gyönyörű csillogó rózsaszínű dekortollat, mely ugyan drágább volt, mint a bolti, de sokkal könnyebb volt vele dolgozni. Kevésbé volt levegős, ha nem nyomtam tovább a tubust, akkor nem is jött belőle több cukormáz, és mindemellett csodaszép színe volt. Megérte az árát.

A csillogós dekortollal:

fotó (18)